Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 – szoros vereség hazai pályán

2016-01-16, Dunaújváros
Pest Megyei Kadet Bajnokság

Dunaújvárosi Sárkányok – Szentendre 61-66 (11-14, 11-27, 18-11, 21-14)

Pontsz.: Matucza 30/12, Csépányi 17/3, Bak 8, Petrin 4, Varga 2

Bővebben:

A Szentendre elleni mérkőzés őszintén szólva csalódás volt. Az eddigi eredmények alapján tudtuk, hogy le tudjuk őket győzni, sőt, hogy le KELL őket győzni. Bár a második félidőben szépet hajráztunk, ismét túl nagy előnyt engedtünk ellenfelünknek az első félidőben.

Ismét lassan indult be a csapat a szentendreiek ellen. Bár az első negyedben csak három pont lett a különbség, a második negyedre teljesen összeestünk. Kapkodunk, értelmetlen helyzetekben cselezgettünk, egyszerűen nem játszottunk úgy, mint egy csapat. Nem segített rajtunk az sem, hogy játékosaink között vannak, akik hajlamosak inkább duzzogni és dühöngeni, ha nem megy a játék, ahelyett, hogy összeszorítanák a fogukat és küzdenének minden labdáért.

Az első félidőben ellenfelünk erősen behúzódó védekezést játszott. Meg kell adni nekik, hogy jó taktikát választottak, mert kintről szinte mindent mellédobtunk. Mivel egy átlagban magas csapat ellen játszottunk, baj volt az is, hogy Bak Máté gyorsan összegyüjtött három faultot, és le kellett ülnie. Amíg Máté játszott (kb. 27 percet), nagyon szépen dolgozott a kosár alatt, hiszen 16 lepattanót sikerült leszednie.

Sajnos rengeteg eladott labdánkból ellenfelünk ziccerdobásokat gyakorolhatott, így a 2. negyed végére 19 pontos hátrányban találtuk magunkat. (22-41)

Félidőben csapatmegbeszélést tartottunk. Ismételten felszólítottuk őket a szervezett támadásra, az agresszív védekezésre. Taktikailag is változtattunk, a lehető legmagasabb csapatunkat küldtük a pályára. Ennek eredményeképp a második félidő első öt percében fantasztikus rohamot produkáltunk, 15 pontot hoztunk be, ellenfelünk előnye tehát 4 pontra csökkent.

Időkérésük után a Szentendre védekezést váltott, emberfogásról zónára. Ismét távoli dobásokra kényszerültünk, s természetesen az időkérés megtörte lendületünket is. Bak Máté negyedik faultja után ismét le kellett, hogy üljön, hogy egy utolsó hajrára még pályára léphessen a negyedik negyedben.

Bár most már dobtunk kosarakat, zóna védekezésünk lyukasnak bizonyult betörések ellen. Az ellenfél folyamatosan támadta a kosarat, és mivel Máténak ülni kellett, sok lepattanót adtunk fel. A negyedik negyed közepén, 10 pontos hátránynál emberfogásra váltottunk, s Máté visszalépett a pályára. Ezzel a húzással sikerült lefaragni még 5 pontot, de már késő volt.

Már sokszor mondtuk a fiúknak, úgy látszik, lassan tanulnak, így ma újra megismételjük: nem lehet úgy mérkőzést nyerni már ezen a szinten, hogy csak akkor kapcsolunk be, ha baj van. Az első pillanattól kezdve kell fegyelmezetten, határozottan játszani.

Voltak persze pozitívumok is: Varga Ákos és Csépányi Zalán összjátéka például egy látványos alley-oop befejezéssel végződött. A második félidőben felállt játékból több szép kosarat is dobtunk. Emberfogásos védekezésünk meglepően hatékonynak bizonyult, de ez már a második félidőben volt, amikor a zónavédekezésünk is sokkal jobban működött.

Végül tehát 5 ponttal kaptunk ki. A mérkőzésen összesen 15 büntetődobást dobtunk mellé, 31 eladott labdánk volt. Ezeken a számokon sokat kell javítani a keddi Pilicsaba elleni mérkőzésre.

szentendre_eredmeny_160116

Statisztika:

DNP: nem játszott
min: percet játszott
fgm-a: bedobott – rádobott 2-pontos
3pm-a: bedobott – rádobott 3-pontos
ftm-a: bedobott-rádobott büntető
+/-: a mérkőzés állásának változása, amikor a játékos a pályán volt
off, def, tot: támadó-, védő-, összes lepattanó
ast: gólpassz
pf: fault
st: szerzett labda
to: eladott labda
bs: blokkolt dobás
ba: blokkolt dobások a játékos ellen
pts: dobott pontok

stats_20160116

You must be logged in to post a comment Login