Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület

U16 – elszúrtuk az elejét

2016-12-03 Dunaújváros, PM U16 bajnokság

Dunaújvárosi Sárkányok – Megyeri Tigrisek 78-91 (14-38, 22-21, 22-20, 20-12)

Kezdők: Bozsik 10/6, Matucza 21, Csépányi 19/3, Petrin 8, Bak 20. Cserék: Szabó Péter, Szabó Martin, Tarczal, Jiling, Braun, Katona.

Beszámoló:

Az első negyed második fele borzasztóan sikerült, és nem sikerült már kimászni a gödörből. A három következő negyedet megnyertük, de végül kikaptunk a rangadón. A fiúk eleinte nagyon kapkodtak, de ismét megmutatták, hogy jellemzőjük, hogy soha nem adják fel.

15192592_1014520122010665_4558834072760432516_n

Az első negyed számunkra jól kezdődött. A 4. percnél 10:6-ra vezettünk, bár a játék eléggé hullámzó volt. Mindkét csapat egészpályás védekezéssel kezdett, az ellenfél zónával, mi pedig emberfogással. Sajnos itt a negyed közepén megtörtek minket, néhány gyors kosár után bepánikoltunk, és az időkérés sem segített sokat. A negyedet 14:38-ra vesztettük, ész nélküli kapkodás miatt. Meg kell tanulni a fiúknak, hogy az, hogy gyorsan akarjuk felhozni a labdát, nem jelenti azt, hogy gyorsan egyből rá is akarjuk dobni, a helyzettől függetlenül.

A második negyedben folytatódott az egészpályás letámadás mindkét oldalról. Már jobban meg tudtuk oldani a helyzeteket, de még mindig nagyon stresszes, pánikszerű játék volt látható. Szerencsénkre mindkét oldalról így volt, és a negyedet 22:21-re megnyertük. Túl sokat faultoltunk viszont, s ez a meccs végére döntő lett.

A harmadik negyedben átálltunk félpályás védekezésre. A negyed előtt igyekeztünk bíztatni a fiúkat, hogy még nincs veszve a meccs (36-59), meg tudják fordítani. Elkezdtünk araszolni vissza, néha már szépen felállt játékból. Bak Máté nagyot alakított ebben a negyedben, a kosár alatt dominálta az ellenfelet. Kockáztattunk, Mátét 4 faulttal a pályán hagytuk, de a negyed végére becsúszott neki az ötödik is. (22:20)

Az utolsó negyedre már az ellenfél is elfáradt, és a fiúk már sokkal magabiztosabban játszottak. Keményebben léptünk oda, határozottabban támadtuk a zónát. Védekezésünk erősebb volt, de túl sok lepattanót engedtünk. A mérkőzés utolsó percére visszahoztuk a meccset 9 pontra, de már közelebb nem sikerült jutnunk. (20:12, végeredmény 78:91)

Jó csapatok ellen nem szabad ekkora előnyt engedni. Az egyik játékvezető is viccelődve megkérdezte a mérkőzés után, hogy azért engedtük-e el őket az első félidőben ennyire, hogy izgalmas legyen?

Röviden azt lehet mondani, hogy az ellenfél jobban akarta ezt a meccset, mint mi.

Így, hogy már nem vagyunk veretlenek, remélhetőleg több alázattal, keményebben fogunk edzeni is. Újra emlékeztetve lettünk arra, hogy egy kosárlabda mérkőzés 40 perc; az elejétől a végéig küzdeni kell!

You must be logged in to post a comment Login